Az emberélet kioltásának civilizált tilalmával szemben dolgozik a durvább esetek kezelésében hatósági közeg igénybevételére kényszerített, ennél fogva eltunyult polgárok ügyetlensége. Aki abban a hiszemben nőtt fel, hogy szolgálják és védik - ami mögött mifelénk nem áll valós tartalom, mert ez a szólam csupán a "we serve and protect" fantáziátlan, nyugatmajmoló tükörfordítása - , azt felkészületlenül éri a felismerés, hogy magát kell megvédenie. A polgár egyszer csak rádöbben, hogy nem ismeri a megfelelő és arányos módszereket: nem igazán profi ebben az erőt, bátorságot, helyes döntések villámgyors meghozatalát és nagy gyakorlatot igénylő műfajban.

Úgy védi magát, ahogy tudja, mert nem kapott erre kiképzést. A rendőrök fő tevékenysége közismerten a bírságolás, aminek végrehajtásához inkább adminisztrációs gyakorlat, fölényeskedve kioktató stílus és a szupetraffipax kezelésének ismerete szükséges, semmint a bűnözőkkel, az igazi ellenséggel szembeni hatékony eljáráshoz való, szakszerűen és arányosan alkalmazandó erőszak. Ők sem igazán profik e téren, de nem is lelkesednek a lehetőségért, hogy az erőszak alkalmazására kapott monopóliumukkal éljenek. Ez abból a taktikájukból is kitűnik, hogy inkább lebeszélik a megkárosított polgárt a feljelentésről ahelyett, hogy futnának, szaladnának és intézkednének. Ez a magatartás rokonságot mutat az igazságszolgáltatási hierarchia legfelső fokán trónoló bíró észjárásával, mert ő meg elsődlegesen abból a szempontból vizsgálja a benyújtott keresetet, hogy mire hivatkozva tudná azt tárgyalás kitűzése nélkül elutasítani.

Amikor a legyet kergetem az ebédlőben, és nyolcadszorra sem sikerül elkapni, akkor egyre nő bennem az igyekezet, és a kilencedik alkalommal már akkorát csapok az asztalra, hogy szerencsétlen légyből csak egy paca marad, pedig nem ez volt az eredeti szándék. Magamat sajnáljam az ügyetlenségem miatt, vagy a legyet, amiért itt kellett hagynia ezt az árnyékvilágot? Ha ügyesebb vagyok, akkor elkapom, és kihajítom az ablakon. Ezért kell gyakorolni a műveletet, hogy felkészülten járhassak el adott helyzetben. Miért nem vagyunk elég ügyesek? Azért, mert a magabiztos, jól képzett, magát és családját az erőszakos cselekményekkel szemben megvédeni képes polgároktól retteg az állam, és önbíráskodásnak nevezve, bűncselekménnyé nyilvánítja a védekezést. November elején, a bukaresti Colectiv klubban kitört tűzvész akkora károkat okozott emberéletben, a túlélők egészségében és anyagi javakban, hogy néhány nappal utána őrizetbe vették a klub tulajdonosait és a működési engedélyt kiadó polgármestert. Őket tartják felelősnek a következményekért, mert gondatlanul, haszonlesően és valótlan adatokat megadva intézték a tűzrendészeti engedélyt. Közvetlenül a tüzet lehetne okolni a bekövetkezett tragédiáért, mégis eszébe jutott valakinek, hogy a közvetett felelősöket is elszámoltassák.

Vajon felmerül-e majd valakiben néhány nap múlva, hogy a párizsi terrorakció elkövetőin túl, a tragikus események bekövetkeztéért közvetetten felelős politikusokat is elszámoltassák?
Ki hozott olyan törvényeket, szabályokat, ki alkotta meg azt a rendszert, amiknek fedezékében lényegében akadálytalanul és ellenőrzés nélkül özönlik el Európát a civilizált világ törvényeit nem tisztelő, kétségkívül veszélyes idegenek? Ők nem azért gyilkolnak, mert ügyetlenek, mert valamit elrontottak. Egy hithű muzulmánnak állítólag szent kötelessége irtani a gyaurokat. Az ő szemszögükből a párizsi merénylet teljesen rendben van, az időközben likvidált elkövetők pedig hősök, mártírok, akik természetesen a Paradicsomba kerülnek.
Nekem úgy tűnik, mintha Európa dugig lenne barbár idegenekkel, akik tegnap Párizsban képviselőik útján jelezték, hogy nem nézhetem őket levegőnek. Ha arányos védekezésre készülnék a terrorral szemben - gépkarabéllyal szemben gépkarabély - , akkor a fegyvert saját rendőreink csavarnák ki a kezemből, engem meg bebörtönöznének. Itt lenne az ideje rászoktatni magamat arra a tudatra, hogy ez így teljesen rendben van?