Fischer Iván méltán megbecsült zenész (inkább zenében gondolkodó), szakterületének kiváló képviselője. Művészetében olyan magasságokba emelkedett, hogy sokak - beleértve magamat is - meg sem érdemelnék, hogy nevüket vele egy napon említsék. Kimagasló szellemiségének okán odafigyelnek rá. Ha mond valamit, annak súlya van. Olykor elkalandozik szakmájától, és politizál, de ez náluk családi vonás, mert Ádám bátyja is hallatja hangját, amikor a kisebbséget kell vezényelni - okosan hergelni.

Nyakunkon a buziparádé, s az idei felvonulást a tervek szerint Fischer Iván beszéde indítja el. Hihetetlen munkabírású, önzetlen ember. Sikeres, több kontinensre kiterjedő művészeti tevékenysége mellett érdektelenként is képes időt szakítani szexuális szokásait tekintve deviáns viselkedésű embertársai ügyének támogatására. 2013-ban is őt állították színpadra, s az ott előadott lelkesítő hangvételű megnyitóbeszéde elhíresült. Idézik. Így került elém a napokban, és mivel ismét időszerű, megnéztem, meghallgattam. Ebben arra buzdít, hogy a többségi társadalom elnyomásától szenvedők oldalára kell állni: "...tessék büszkén kiállni más csoportok mellett is. Mindenki mellett, akiket elnyom a többségi társadalom..." Eddig rendben volna, egyetértek. Majd döbbenten hallgatom, ahogy az elnyomottak felsorolásában a buzik (konkrétan melegek, leszbikusok és biszexuálisok) mellett a cigányokat és a zsidókat említi.

A cigányok jó része - tudomásom és megfigyelésem szerint - úgy él Magyarországon, mint hal a vízben. A többségi társadalmat képviselő politikusok dézsából öntik a pénzt felzárkóztató programokra, hizlalják a cigány-arisztokráciát, továbbá a személyre szóló segélyezés, az alanyi jogon osztogatott lakások, élelmiszercsomagok is inkább utalnak támogatásra, mintsem elnyomásra. A minap egy belvárosi sétálóutcában ácsorogtam hosszabb ideig, s eközben volt alkalmam alaposan szemügyre venni a járókelőket. Feltűnően sok cigány ember korzózott ráérősen, csoportosan - feltételezhetően családostul. Napközben, dologidőben. Kicsik, nagyok vegyesen. Nem fal mellett osonva, megszeppenten, és tartva a többségi társadalom elnyomó tagjaitól. Ellenkezőleg. Az utca közepén, harsányan, szinte kihívóan. A többségi társadalomhoz tartozók csendben kitértek a nagyhangúak elől. Abszolút mértékben ők sem a fal mellett osontak, de a cigányokhoz képest mégis. A kisebbséghez tartozók magatartásából, járásából, testtartásából sütött az üzenet: itt minden a miénk, nekünk áll a világ.
Az idén érettségizett, legkisebb gyerekemmel találkoztam, aki szintén nyitott szemmel jár, és neki is feltűnt a többségi társadalom egyedeinek megritkulása az utcán, munkaidőben. Ő ezt a megfigyelését úgy fogalmazta meg, hogy ha turistaként járna ezen a vidéken, akkor az a meggyőződés alakulna ki benne, hogy a magyar emberek többsége sötétbőrű fajtából való.
Többség és kisebbség. Nem egyértelmű, hogy ki hová tartozik, mert a belvárosi helyzet előző leírásból kiderül, hogy napközben az utcán a cigányok aránya feldúsulhat annyira, hogy akkor és ott ők vannak többségben.

Nem vagyok Nobel-díjas, és az eddigi eredményeim alapján a jövőben sem számíthatok a kitüntetésre. Hiányzik belőlem a kiemelkedő tehetség, a szorgalom, a jó ötletek. Ennek okát keresve gyanakodhatok neveltetésem körülményeire is, mert az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrén kívül nem hallottam másról, aki ebben a hazában, ebben a korszakban nevelkedve, és tevékenykedve megkapta volna ezt a magas elismerést. Talán a cigányságon is átok ül, és ők is a körülményeket okolhatják azért, hogy képviselőik nem szaporítják a Nobel-díjasok számát.
A zsidók valamit nyilván jól csinálnak, mert a népességben kimutatható arányukhoz képest kirívóan jól szerepelnek az észjátékban, és ha őseik jogán olykor-olykor kierőszakolnak maguknak valami kárpótlást a 3-4 emberöltővel ezelőtti világégés idején elszenvedett sérelmeikért, azt nem megélhetési gondokkal küszködve teszik. Érzékelhetően jól élnek. Jövedelmük jellemzően nem izzadságszagú, nehéz fizikai munkából származik. Ha valóban rettegnének a többségi társadalom elnyomásától, akkor nemhogy zsidó fesztiválokról, hanukáról, budapesti Zsidó Világkongresszusról nem hallanék soha, de zsidókkal sem találkoznék, mert bujkálnának. Egyelőre úgy néz ki a helyzet, hogy a farok csóválja a kutyát, és a többségi társadalom kritikus hangjainak kell attól tartaniuk, hogy a zsidók önérzetének védelmében hozott törvény alapján sújtják őket büntetéssel, ha nagy nyilvánosság előtt meggondolatlan nyilatkozatot tesznek. A többség még a szájkosarat is felvette a kisebbség kedvéért.
A többség és a kisebbség viszonya meglehetősen egyoldalú. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a kisebbségnek követelései vannak, míg a többség igyekszik teljesíteni ezeket. A többségi társadalom erején felül, saját rovására támogatja a Fischer Iván beszédében kiemelt kisebbségeket. Miért nevezi a szónok mégis elnyomottaknak őket? Félreérthet valamit, ami még az ő kaliberében is megeshet, hiszen a kiemelkedően hatékony agyműködésnek lehetnek mellékhatásai. Ettől az állapottól elég messze állok, mégis veszem a bátorságot, és megfogalmazom a többség-kisebbség viszonyát az én nézőpontomból minősítő véleményt: nem elnyomás ez a többség részéről, hanem bírálat. A kihívóan pökhendi, élősködő, követelőző és ráadásul hálátlan magatartást elutasító bírálat. Tessék tűrni, vagy változtatni a viselkedésen.

Visszakanyarodva a szexuálisan eltévelyedettek témájához az a véleményem, hogy noha korszerű világunk meglehetősen szabados viselkedést enged az embernek, az egészséges többségből még nem veszett ki a szemérem. Én is szemérmes vagyok, ezért az alapvetően gyermeknemzés funkciójú, és ebből fakadóan értelmesen csakis különneműek együttműködésével gyakorolható aktust a nyilvánosság kizárásával intézem. Ugyan kire tartozna még a résztvevőkön kívül? Vajon miért kellene kérkednem a produkciómmal? Nem férfiszerep, mégis az Egészséges erotika című mozi titkárnőjének szövege jut eszembe: "Rám senki se kíváncsi? Nekem is van!" Elméletileg alkalmas lennék arra, hogy kirakatban gyakoroljam az aktust, de nem vágyom erre a szerepre. Nem kenyerem a pornográfia.
A keresztény tanításokkal szembehelyezkedve a szexualitás elsődlegesen nem gyermekáldás célzattal része életemnek, hanem túlnyomórészt kéjsóvár megélése a különleges helyzetnek. Azt nem kell bővebben kifejtenem, hogy nem is lennék képes annyi gyereket eltartani és felnevelni, amennyi paráználkodási frekvenciámmal egyenes arányban körülvenne. Ebből a gondolatból kiindulva a buzik törekvése logikus, mert nekik aztán nem kell a szaporulat miatt aggódniuk, ők így alkalmazkodnak a gazdasági válsághoz, így lépnek fel a túlnépesedés ellen.

Tájidegen jelenség ez a "Pride". A nevéből is kiderülhet, hogy nem magyar találmány. Valahonnan a bűnben fetrengő nyugatról vették át az arra fogékony honi polgárok. Olyan ez, mint a grafiti vagy a tetoválás. A vezérürük kitalálják, a birkák meg követik. Így nyomult be hozzánk is.
Az LMBT betűszóig tudtam követni a lényeget, de ma már egyre több válfaja bontakozik ki a nemi eltévelyedésnek. Aki naprakész akar lenni a témában, az kösse fel a gatyáját, mert a magyar sajtóban már az LMBTQI-mozgalomról tudósítanak, és idővel várhatóan az ABC további betűivel bővül a rövidítés. Nagy bánatom, hogy a H már foglalt (HIV-fertőzött), mert ha majd eljön az idő, amikor a heteroszexuálisok is helyet követelnek maguknak a mozgalomban, akkor sok töprengés fogja megelőzni az aspiráns tagszervezet betűjelének kiválasztását. Az N még szabad, ezért a többséget megkülönböztethetnék "normális" csoportként a sokszínűségben.
Ostobaság lenne ilyesmit látni a jövőben? Lehetséges távlat a buzik és az N-betűsök szövetsége? Azóta, hogy valamikor 2009-ben az Obama-kormány egyik tisztviselője lehetségesnek tartotta Oroszország belépését a NATO-ba, nos, azóta semmi nem lehetetlen.
Hosszútávon majd csak összecsiszolódunk.
Kedves Iván! Mit szólnál ahhoz, ha valamelyik koncerteden az első sorból belefinganék a pianisszimóba? Kitörne belőled az együttérzés, a belátás és a végtelen türelem? Védelmedbe vennél az utálkozó, a zenét fegyelmezetten hallgató többségi közönséggel szemben? Kiállnál a jogaimért? Ha igen, akkor le a kalappal előtted! Te leszel a legjobb barátom, és attól fogva együtt menetelek veled minden buzifelvonuláson. Ehhez annyi hiányzik, hogy végre értem is kiálljon valaki, és kipótolja magyarokra szabottan szerény jövedelmemet annyival, hogy abból fussa rendszeres berlini koncertlátogatásokra. A speciális hangkeltést megoldom önerőből.^[1]

[1] Korántsem biztos, hogy megbotránkozás követné az akciót. Ha nem lennék ilyen kishitű, mint amilyen, akkor sikert látnék a jövőben. A szólamom bekerül a partitúrába, a karmester int, én "eleresztem a galambot", és a szólóm után a közönség állva ünnepel. Miért ne? Ha ekkora támogatottsága van Nyugat-Európában a buzifelvonulásoknak, akkor lehet sikeres az eredendően gusztustalanságnak számító seggtrombita is. Egyszer még túljelentkezés lesz a Zeneakadémián szervezendő koncertfingó kurzusokon. Nem ördögtől való a műfaj, mert egy tehetséges hazai művelőjéről futólag már írtam korábban.