Az olvasó vérmérsékletétől függően csalódás vagy fellélegzés lehet a következménye annak a vallomásnak, hogy nem illegális tevékenységgel, és nem nagy kockázatot vállalva jön össze ennyi. További adalék, hogy pénz igazából nem mozog, ezért sem irigykednie, sem szégyenkeznie nem kell senkinek amiatt, hogy nincs ilyen erős jövedelemtermelő képessége. Nem véletlen az idézőjel, mert csupán arról lesz szó a szolgáltatók és a naiv ügyfél embert próbáló kapcsolatáról szóló történetben, hogy a címben szereplő összeget nem kell kiadnom feleslegesen. Azért gondolom feleslegesnek, mert nem kapok érte semmi olyat, amivel eleve nem rendelkezem, vagy amiből tartalékra lenne szükségem.
Ennyi pénz egy szerény sorsú magyar embernek akár egy havi jövedelmét is kiteszi, ezért óradíjként vitathatatlanul kiemelkedő. Férfiként írom ezt, mert ha nő lennék a nem finnyás fajtából, és szerepelnék a mostanában megpiszkált, kerítéssel és kitartottsággal vádolt Répás Lajos listáján, akkor egy nagyságrenddel nagyobb óradíjat is felszámíthatnék az igényes kuncsaftoknak.

Hímneműként rossz eséllyel indulnék a szexiparban, mert nem az van a lábam között, amiért a fizetőképes ügyfelek hajlandóak mélyen a nadrágomba az erszényükbe nyúlni. Lánynak születve sem javulnak egyértelműen az esélyek, mert ha nem vagyok Isten kegyeltje, akkor nagy eséllyel bányarém kivitelben szembesülnék az élet kihívásaival, és külalaki tényezők vetnék vissza az érdeklődést irántam. Többek között ezért is kellemesebb férfiként létezni, mert nem kell annyit törődnöm a külsőmmel, mint amennyit kromoszómahiányuk ellensúlyozására a nők szenvednek vele. Rengeteg időm marad hasznosabb tevékenységekre, ráadásul a hormonháztartásomnak köszönhetően elszántabb vagyok egy átlagos nőnél. Szükség is van erre, mert egy pénzintézeti rabláshoz kell vér az ember pucájába. Egy átlagos bankrablás jóval többet hoz a konyhára, ezért ez kiesik a tippek közül, hogy milyen tevékenység eredményez ilyen kellemes óradíjat.
Nem csigázom tovább az érdeklődést. Tönkre ment valami a háztartásban, és szakembereket hívtam, ahogy az szokás. Nem érthetek mindenhez, nem is vehetem el mások kenyerét, rendben lévő viselkedés. Jöttek, megnézték, megvizsgálták, és széttárták kezüket. Városunkban több szakirányú vállalkozás működik, ezért bizakodva hívtam a következőt, majd utolsóként azokat, akik annak idején felszerelték. Egy rendesen működő világban észszerű lett volna velük kezdeni, de bennük bízom a legkevésbé, ezért szorultak az utolsó helyre - ezeket már ismerem. Ők mondták ki a végső verdiktet:elaggott a készülék, újat kell venni. Az árajánlat kereken 72 ezer forintról szólt, ami csak az elektromos vezérlés cseréjét fedezte, mert a motorokról úgy nyilatkoztak, hogy azokkal nem lehet gond. Az én szerény viszonylatomban ez már az a nagyságrend, aminek elköltését többször is megfontolom, ezért most is elhalasztottam a döntést. Háztartásomnak az "elaggott" készülék által kiszolgált része visszatért régi, szokványos üzemmódjába, és ettől kezdve kézzel nyitottam az utcai kaput. Bombabiztos módszer, egyszerű technológia. Soha nem romlik el, de meghosszabbodik úgy a távozáshoz, mint a bejutáshoz szükséges idő, ami hosszútávon göngyölítve már jelentős időtartammá gyarapodhat.^[1] A szakadó eső is olyan tényező, ami bosszúságot és kényelmetlenséget okoz a művelet végrehajtásakor. Mindezen hatások együttese arra ösztönzött, hogy takarékosan, szakemberek kizárásával, de mégis tegyek valamit a megszokott kényelem helyreállításáért.
Nem szeretek fagyoskodni, ezért úgy döntöttem, hogy leszerelem a szerkezeteket, és egy kellemesen temperált helyiségben összeállítva próbálkozom a javítással. Úgy tűnik, hogy nálam rendszeresen fagypont alatti hőmérséklet mellett érnek be olyan igények, amiket kint a szabadban kényelmesebb teljesíteni (ilyen volt az emlékezetes rehab-projekt is). A leszerelt motort a falnak támasztottam, s ekkor a korábbi vízszintes elrendezésből függőleges helyzetbe állított szerkezetből váratlanul rozsdás víz kezdett csurdogálni. Lekaptam a másikat is, és abból már rutinos szakember módjára öntöttem ki a vizet. Lényegében ennyiből állt a javítás. Ha már leszedtem, akkor foglalkoztam vele még annyit, hogy megtisztogattam, és így tettem vissza a helyére a motorokat. Azokat, amikre a szakemberek rá se néztek, mondván ezeknek nem lehet semmi bajuk. Ezzel meglett a magyarázata a korábban misztikusnak tűnő hibajelenségnek, ami csak reggelente jelentkezett. Megesett, hogy a kihívott szerelők mindent rendben találtak, és roppant kellemetlenül éreztem magamat amiatt, hogy nem tudom bemutatni nekik a hibát. Utólag már minden világos. A jég napközben felengedett, a motor forgott. Éjszaka befagyott, reggel nem forgott. Szakember legyen a talpán, akinek erre is gondolnia kell, miközben az elektronikában keresi a hibát. Így történt, hogy legjobb meggyőződésükkel akartak eladni nekem egy új ZL19-es vezérlést. Ha rájuk bízom magam, és elfogadom - a befagyott motorokat ez sem forgatná - , akkor kényszerpályára kerülök. A szakemberek az új helyzetet kiértékelve megállapítják, hogy a motorokat is cserélni kell, mert itt minden tönkre ment, ez egy elátkozott hely. Ha ezek árát is hozzászámítom, az már egy kisebb vagyon, de így az elért megtakarítás tekintetében az óradíjam legalább a luxuskurváknál elfogadott szintre emelkedne, mert a rozsdás víz kiöntésével szükségtelenné vált a szakemberek által javasolt költséges csere.
A termékeit ISO 9001 minőségbiztosítási rendszerben gyártó cég a víz káros hatásával számolva gondosan beépítette az illesztéseknél fontos szerepet játszó gumitömítéseket, és katalógusában IP44 besorolású védettséget ígér, ami elméletileg bármely irányból fröccsenő víz ellen megfelelő.A gyakorlatban azonban az alkalmazott anyagok és a konstrukció nem tesz eleget a kívánalmaknak, az eső, valamint a hólé hatásainak nem áll ellen. Hogy elkerüljem a víz beszivárgásából fakadó további kellemetlenséget, kiegészítettem a szerkezetet egy könnyen eltávolítható, vízlepergető fedéllel.

Egy hosszában félbevágott, forrasztólámpával meglágyított anyagú 110-es PVC cső remekül felveszi az eredeti burkolat formáját, ezért az avatatlan szemlélő észre sem veszi a változtatást. A néhány száz forintos költségű kiegészítés bevált. A sokat próbált szakembereken kifogó hibajelenség azóta sem jelentkezett, de nem ez volt az utolsó alkalom, amikor a motoros kapuhajtás elromlott.
A következő vészhelyzet idején már a korábbi tanulságokkal felvértezve intézkedtem. Szakemberek? Sose lássam őket. Ittjártukkor lefigyeltem a felszerelésüket: multiméter és csavarhúzó. Nosza, fogtam ezeket a komoly eszközöket, és megközelítettem a kimúlt kapuhajtányt. Csavaroztam, mértem, biztosítékot cseréletem, és láss csodát! Működik. Ismét jelentős összeget takarítottam meg. Hogy mennyit? Az attól függ, hogy mit akartak volna kicserélni a hozzáértők.

Eddigi életemet végigkísérték a lehúzási kísérletek. Sajnos rendszerint a lehúzotti oldalon foglalok helyet, ezért erről több történetem van.
Büszkén feszítettem a szocialista ipar remekében, egy kétütemű, kombi kivitelű Wartburg 353 kormánya mögött, amikor a rendszeresen felbukkanó "erőtlen motor" tünetet észleltem. Ilyenkor a zseniális 3 hengeres gépben csak kettő dolgozik, a harmadik valamiért sztrájkol. Hiába nyomom a gázt, nem gyorsul. Sebaj, a Szigeti úti szerviz útba esik, és micsoda szerencse, pont erre a márkára szakosodtak. A mester gyorsan megvolt a diagnózissal: "az egyik henger nem megy".
- Meg tudja csinálni most? Megvárhatom? - egyedül az én autóm áll a műhelyben.
Gondterhelten néz a motortérbe a szakember, ráncai mélyen barázdálják homlokát, és eltorzult arcán a világ összes fájdalmával mondja:
- Nem egyszerű eset. Itt kéne hagyni.
- Mire számítsak? Nagyjából mennyibe kerül egy ilyen javítás?
- Kábé nyócezer - mondja a mester, aki nem először látott Wartburgot nyitott motorháztetővel.
Reggel volt, mentem volna a dolgomra, ezért megegyeztünk abban, hogy délután visszahozom az autót, majd tovább indultam 2 hengeres üzemmódban. Útközben betértem egy gyakorlatias észjárásáról híres ismerőshöz, aki ugyan a Széchenyiben végzett gépjárműtechnika szakon, de nem ezzel a tudományával keresi kenyerét. Miután mindent megbeszéltünk, indulóban panaszkodtam neki a kehes Wartburg miatt.
- Nyisd ki a motorháztetőt! - adta ki az ukázt.
Belenézett, megfogta a levegőben lógó gyújtáskábelt, és visszadugta a "nagyfesz" trafóba.
- Na, most próbáld meg!
Ettől kezdve kifogástalanul ment a gép. Ennyit tesz a hozzáértés. Nem mintha a Szigeti úti szaki nem értett volna hozzá. Ha otthagyom nála, ő is visszadugta volna rögvest a kábelt, csakhogy ezért a mozdulatért nem kérhette volna el a vaskos díjat, de ha ehhez hozzáteszi a tárolás és őrzés költségeit, akkor már jogosan tartja a markát. Egy drót visszadugásával tehát 8000 forintot akart lerántani rólam a szakember abban a korszakban, amikor 12200 volt a minimálbér.
 
A lehúzások nem csak kisvállalkozói aprópénz szintjén jelennek meg (mesélhetnének erről Quaestor- és Buda-Cash ügyfelek), és ezekről az esetekről értesülve a vagyontalanok nyugalmával veszem tudomásul, amikor néhány ezer forint elvesztésével megúszok egy-egy trükkös kísérletet. Így esett a napokban, amikor a Telenor próbálkozott egyoldalúan és értesítés nélkül díjemeléssel. A 2 GB adatforgalmat biztosító, eddig 1432 forintos havidíjú szolgáltatásuk helyett egyszer csak egy "Hipernet Start" fantázianevű tétel jelent meg a számlán 3390 forintos egységáron. Mi pöcs? Abban a reményben fizettem ki, hogy a különbséget a következő hónapban majd jóváírják, mert ez biztos valami rendszerhiba. Tévedtem. Ebből ugyan nem lesz jóváírás, de már egy másik szolgáltató SIM kártyái vannak a készülékekben, ahol 1000 forintért adnak annyi VoIP-képes internetet, ami bőven elegendő a havi telefonforgalmunkhoz. A megtakarítást majd nyáron elfagyizzuk a kedvesemmel, ami kereken 50 gombócra rúg évente (2 előfizetéssel számolva), de ha nem a korábban megszokott, hanem az elvadult hipernetes díjhoz viszonyított különbséggel számolok, akkor ebből még a Magdában is kijön 260 gombóc, pedig az nem a legolcsóbb cukrászda. Ha megundorodnánk a fagyitól, annak is a Telenor lesz az oka.

A biztosítékcserével javítható hiba a ZL19-es vezérlésben lépett fel, és a motorok korábbi meghibásodásának okával egyező eredetű. Hiába sorolja a gyártó a vezérlést a motorok IP44-esénél eggyel magasabb védettséget jelölő IP54 osztályba, ha a gyakorlatban a környezeti hatásokkal szemben ez sem elég ellenálló. Az IP utáni 5-ös szám a por, míg a 4-es a fröccsenő víz elleni megfelelő védettségre utal. Ehhez képest a motorok fémburkolata alá a kiegészítő PVC fedél nélkül víz szivárog, a vezérlés műanyag házába meg rovarok másznak be. Biztos az elektromos alkatrészek melegére mennek, de szerencsétlenek rövidzárlatot okozva pusztulnak el a nagyfeszültségű vezetékhez érve. Tavaly néhány vakmerő hangya párologtatta el a készülékbe helyezett biztosító olvadószálát, idén meg a villanyóra melletti kismegszakítót csapta le egy szénné égett pincebogár. Utóbbi esetben nem volt elegendő a lecsapott automatát visszakapcsolni, mert a kapu továbbra sem nyílt, és a ZL19-ben lévő olvadóbiztosító - aminek cseréjével tavaly sikert arattam - hibátlan volt. Elkeserítő, aggasztó helyzet. Mégis szakembert kell hívni? 72000. Ezen egyszerű gondolatsort követően elegendő késztetést éreztem ahhoz, hogy saját hatáskörben darabjaira bontsam a szerkezetet.

Az elektronikus alkatrészeket tartalmazó panel eltávolítása után vált láthatóvá a rövidzárlat hőhatásának eredményeként megperzselődött műanyag, a panel hátulján pedig a nagyfeszültséget a trafóhoz vezető rézvezeték sérülései. A hangyák 2014-es akciója is jelentős mennyiségű rezet gőzölögtetett el a NYÁK-ról, de akkor még maradt rajta annyi anyag, ami a készülék áramellátását biztosította. Az idei rovarszabotázs nagyobb kárt okozott, mert a rézfólia teljes keresztmetszetében lerobbant a felületről, ezért nem állt helyre a pincebogár öngyilkos merénylete után a kioldott biztosító visszakapcsolásával a vezérlő-elektronika áramellátása.

Szerencsére a folytonossági hiány megszüntetése nem igényel különösebb szakértelmet, nagyjából egy drótostót felkészültségével kivitelezhető a javítás. A NYÁK-ot védő lakkréteg lekapirgálása, a felület előónozása és a méretre vágott pótvezetékek ráforrasztása után az áram útja ismét szabad a trafó felé. Ha már kezemben voltak a szerszámok, akkor ugyanazzal a lendülettel megerősítettem a rovarok tavalyi robbantásának helyszínén meggyengült anyagot is.

A motorok környezeti hatásokkal szembeni védelmének házilagos fokozása gyerekjáték volt ahhoz képest, mint ami az elektronika készülékházának átalakítása során vár rám. Nem elég a rovarok bejutását megakadályozni, mert közben gondoskodnom kell a kielégítő szellőzésről is - ami a hőt termelő elektromos alkatrészek miatt fontos szempont - , és a két szándék egymás ellen dolgozik.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy miből élek, amire ez a válaszom: a megtakarításokból. Ez viccnek tűnik, de a fenti történetekből kiderül, hogy nem annak szánom. Már réges-rég tönkrementem volna, ha minden haváriahelyzetben szakemberekhez fordulnék, és kifizetném nekik, amit kérnek. Magam miatt nem aggódom, de a gyerekeimmel nem tehetem meg, hogy balfék viselkedésem miatt ne járhassanak jó iskolákba, jó egyetemekre. Szoruljanak háttérbe az ő érdekeik a lehúzós szakemberek jólétének biztosításával szemben? Rossz döntés lenne. Ezért ne hagyd magad te se lerabolni zsivány szolgáltatók által, mert hidd el, hogy a megtakarításokból nem csak fagyira telik, de simán összejön a tandíj a legvonzóbb - akár bentlakásos - elit iskolákra is.

[1] Nem hinné az ember, ha nem számol utána. 1-1 perccel számolva a ki- és bejutásnál, évente kereken 12 óra megy el az autóval megállni, kiszállni, kinyitni, beszállni, ki- vagy begördülni, kiszállni, becsukni, beszállni és tovább indulni műveletekkel. A 12 órás érték napi egy távozás-érkezés esetén érvényes. Ha ennél sűrűbben megy végbe a művelet, azzal a helyzet tovább romlik.