Az időszerű téma több csatornából ömlik rám, de túlfűtötten technikai berendezkedésű világunkban a hírek jellemzően az internetre kapcsolt számítógép közvetítésével jutnak el hozzám. A régi időkben a téma az utczán hevert, csak le kellett hajolni érte. Manapság a téma forrásának eléréséhez mozdulnom sem kell, mert egy kényelmes fotelben ülve, a monitort bámulva, minden házhoz jön. Az egér taszigálásán túl legfeljebb a kimerítő pislogásban fáradhatok el, ezzel szemben egykoron a hírforrásért egészen a legközelebbi újságosbódéig kellett gyalogolnom, majd onnan hazáig.

Ahogy manapság nem feltétlenül nyomtatják papírra az újságot, úgy az eltunyult városlakó egészséges testmozgást biztosító sétájára is más ürügyet kell találnom. Messze vagyunk még az évtizedek óta vágyott papírmentes irodától, de a papírmentes újság, az internetes híroldalak már kiforrott technológiára épülnek. Ennek nem csak a fák, az erdők kímélése okán lehet örülni, hanem a multimédiás tartalom széleskörű terjedését is ez tette lehetővé.
Belátom, hogy a kávéháznak, a zörgő újságpapírnak, a hagyományos könyvek lapozgatásának hangulata van, de hatékonyságban nem veszi fel a versenyt a számítógépes dokumentumkezeléssel. Bújtam eleget számos könyvtár katalóguscéduláit ahhoz, hogy most kellően értékeljem a digitális technika előnyeit, és ne sokat bosszankodjak a papíralapú adathordozók térvesztése miatt. A köbméterben és tonnában mérhető könyvgyűjteményem mindenesetre szép emlék. Igyekszem megóvni portól és penésztől, hogy a gyerekeim nyomdokában az unokáimnak is legyen majd miből lapokat kitépni, és összefirkálni.
Ha kiskoromban fejődik ki bennem az írás iránti ellenállhatatlan vágy, akkor ez a hóbortom egy írógépen kalapálva jött volna ki belőlem. A leírt szöveg nehézkes javítása gyorsan kedvemet szegte volna, hacsak ki nem fejlődik bennem a szabatos gondolatok schlagfertig megfogalmazásának képessége, és a szintén hibátlan gépelés tudománya. Nem erősítette bennem az írói szerep iránti törekvést a hagyományos kiadványok költséges előállítása, és a célközönség figyelmének nem kevésbé olcsó felkeltése sem.

Nagyságrendekkel többen készítenek fényképeket, mióta nincs szükség ezüstvegyületekre és fotólaborra a pillanat konzerválásához. Odáig fejlődött az új módi, hogy már profi fotósok is lealacsonyodtak a korábban megvetett digitális eszközökhöz. Nincs többé macerás előhívás, fegyelmezett fényképezés. A szerencsésen elkapott pillanatok helyett most felelőtlenül, akár "sorozatlövő" üzemmódban készített képek százai kerülnek a memóriakártyára, és ezekből lehet válogatni a legjobban sikerültek után kutatva.
Nagyjából így jutok el az eredményig hevenyészett fogalmazásaimmal is. Dőlnek a szertelen gondolatok, amiket addig szerkesztek a számítógépen, amíg elegendően érthetőnek nem tartom a közzétételhez. Papír alapon soha nem próbálkoznék. Alkotásom nyomdaszagú példányait kézben tartva nem éreznék földöntúli örömöt, ráadásul nincs annyi ismerősöm, hogy a már gazdaságosan előállítható példányszámot mind elajándékozhassam, mert könyvesbolti terjesztésben valószínűleg nem kapkodnának utána. Nekem találták ki a digitális-internetes publikációt. Gyorsan és gazdaságosan jut el a közönséghez, a javítások-frissítések sem kevésbé hatékonyan oldhatók meg.
Az olvasó pedig, nos, ő van a legkedvezőbb helyzetben, mert jóllehet a minden tekintetben tetszetős tartalomra nincs semmiféle garancia, ezt a kiszolgáltatottságot elszenvedve azonban különösebb kötelezettség és költség vállalása nélkül dönthet arról, hogy elolvassa, vagy sem. A digitális közzétételi technika kétállapotú világában bolyongó olvasó velejéig analóg lényét ezen egyszerű döntés közepette átjárja a bináris viselkedés. Az új politikai divat elcsépelte a "nemzeti" jelzőt. Odabiggyesztik minden elé, amit el- vagy be akarnak adni a népnek. Ezek közül "A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata" a legmesterkéltebb, leginkább művi, és nyilvánvalóan nem eredeti ötletből, és nem valódi tenni akarásból származó, viszont nagyot mondó pátosztól fűtött dokumentum.

Kereken öt éve született a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Itt az idő, emelkedjünk fel a nagyok közé - gondolhatták nagyformátumú politikusaink, és a nemzeti együttműködés alkotmányának előhangjaként elfogadtatták az Országgyűléssel a "Legyen béke, szabadság és egyetértés" kezdetű NENY-t.
Mi ugrik be erről? "Liberté, Égalité, Fraternité", meg "Declaration of Independence". Na, most már nekünk is lesz komoly dokumentumunk, nem csak a Halotti beszédet lobogtathatjuk a régi idők dicsőségére. Csakhogy a franciák véres forradalmat követően nyilatkoztak szándékaikról, és Amerikában is jelentős áldozatot hoztak függetlenségükért. A magyar történelemből ismert "életünket és vérünket" szólam e két nagy nemzetnél nem merült ki süket szövegelésben, mert ők valóban harcoltak, mielőtt híres szavakba öntötték volna vágyaikat.
Itthon ellenben vitézség nélkül, kreatív törvénykezéssel, szavazófülkékben vívta meg kényelmes, vértelen "forradalmát" a győztes (csak a választási kampány sikerét biztosítóan szükséges mennyiségű pénzt és hamis ígéreteket kellett összetalicskáznia). A roppant korszerű, 21. századi magyar Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának hitelességét tovább rontja a plágiumon kapott, gumigerincű, bukott köztársasági elnök nevének feltüntetése a szöveg alatt. A kormányzati struktúra folyamatosan fortyogó kavargása mellett a dokumentum tartósságát, átgondoltságát jellemzi, hogy a korabeli Magyar Közlönyben kihirdetett határozat szerinti weboldal, ahol a NENY elérhető lenne, már nem érhető el (http://kim.gov.hu/nyilatkozat).

A 2010 májusában közzétett eredeti nyilatkozattal az Országgyűlés sem lehetett teljesen elégedett, mert az állami hivatalokban 50x70-es méretben kifüggeszteni rendelt végleges szöveg több eltérést mutat az eredetivel összehasonlítva, de még így sem üti meg a mércét. Már a politikai nyilatkozat kihirdetésekor sejthető volt, hogy a szöveg összefércelésével a nyilatkozók letudták dolgukat. Az elmúlt évek eredményei pedig meghozták a bizonyosságot, mert a valós igyekezet, a becsület és a hozzáértés hiánya a jelenlegi, rózsásnak nem mondható helyzethez vezetett.

Mihez kell majd jópofát vágnia a polgárságnak, ha valamelyik kormányzati ötletgyáros elkalandozik a korszerű, számítógépes, digitális világba, és az egyre fajsúlyosabb hackertársadalommal akar összebratyizni? Jön majd a DE (Digitális Együttműködés), DÖ (Digitális Összefogás) és a többi agymenés?
A számítógépes megoldások általában hasznosak, és biztonságosan működnek, amennyiben jó elgondolások alapján, tapasztalt szakemberek tervezik és kivitelezik ezeket. Az egyik időszerűen jó példa erre a Plútó törpebolygónak és környékének felderítésére küldött "New Horizons" amerikai űrszonda. Ezt ugyan 2006 elején indították el célja felé, de az alapos és időigényes tesztelés miatt nem 10 éves, hanem annál jóval régebbi technológiát képvisel. Jellemző példa, hogy a Földre továbbított képeket készítő kamera 1 megapixeles, ami messze alatta marad egy mai, átlagos rádiótelefonba mellékesen beépített kamera felbontásának. Az űrszondában működő számítógépek lelke, a Mongoose-V processzor az 1988-ban bevezetett 32 bites RISC CPU, az R3000 alapjaira épült.
A New Horizons csapat tagjainak hozzáértő igyekezete megtérült, az eredmények magukért beszélnek. Mi lett volna ebből, ha magyar politikusok szervezik-irányítják a vállalkozást? Szerintem ez esetben az űrszonda soha nem készül el, ennél fogva nem lenne mit útjára indítani, ezért további fejtegetésre sincs szükség. Hangzatos nyilatkozatokból nyilván nem lenne hiány, külön szóvivőt tartanának erre a célra. Ha mégis tovább álmodom a történet magyar körülmények közé adaptált változatát, akkor a Földre érkező adatok használhatatlanok, a képek nem a Plútót mutatják. A fejlesztés költségeiből természetesen jelentős részt tenne ki a baráti tanácsadócégeknek és ügyvédi irodáknak fizetett, érdemben használhatatlan, semmitmondó tanulmányok, szakvélemények díja - amiket legkevesebb 30 évre titkosítanának. Az állami cég minden jelentős pozíciójában ott ülnének az inkompetens rokonok, ismerősök, haverok. A számolatlanul költhető adóforintokból, uniós támogatásból és államkötvényekből finanszírozott zsíros kormányzati megrendelések elnyeréséért versengő vállalkozások lobbistái, és a döntéshozatalban szerepet játszó, "megkent" politikusok mind dinasztiát alapítanának, kastélyaik egymást érnék a Loire-völgyében vagy Luxemburgban, ha nem Svájcban. Láthattunk erre a gyakorlatra már jó néhány példát,^[1] miért pont ez az ügy zajlana másképp?

Nem egy lázálmomat jegyeztem le. Ilyen hírek érkeznek, így látom a mai magyar valóságot. Aki itt él, intézi ügyeit, és rendszeresen találkozik dolgukat végző, "hétköznapi" emberekkel, esetleg ő maga is a nagy átlagot képviseli, az nem láthatja másképp. Köztünk e témában egyetértés, hovatovább összhang alakul ki. Hogy ez aztán nemzeti, vagy digitális, esetleg borsos, netán paprikás - tök mindegy.
Érdekes, hogy pont a jelzőt nem tartom lényegesnek, ami a profi politikacsinálók koncepciójának alappillére. Nem egyformán gondolkodunk. Az egyet nem értésből lesz a széthúzás, aminek szétválás a vége. Az eszmeegység fenntartása érdekében valakinek mennie kell. Különös, hogy nem a bizonyosan rossz politikáért felelősök mennek - akik beférnének egy mikrobuszba - , hanem azon polgárok százezrei, akik a szorgalmukat és szakértelmüket viszik magukkal - az ügyeskedők pedig maradnak.

[1] Példáért nem kell a szomszédba menni: stadion-beléptetőkapuk 4 milliárdért. Valami elkészült, ami évekig raktárban rohadt, onnan pedig szeméttelepre került.
Egy másik hírhedten szégyenletes példa a százmilliókért létrehozott, haszontalan Időkerék. Igen, nagybetűvel, mert ez roppant komoly dolog. Verbálisan. A gyakorlatban meglehetősen nevetséges úgy az elképzelés, mint a kivitelezése, és üzemeltetése. Golyóálló üvegfelületét vandálok berepesztették - több szót nem is érdemes vesztegetni az alkotásra.
E két példa tárgyakról szól. A gyatra társadalmi-politikai rendszer hibáinak felsorolásába bele sem érdemes kezdeni. Ott tartunk, hogy mehet ez is a szeméttelepre, és helyette valami mást kell bevezetni.