Gyerekkorunkban nem sok módját találtuk annak, hogyan szabadulhatnánk zsebpénzünktől. Vérmérséklet szerint elkölthető vagy megtakarítható, és az elvesztés sem kizárt. Általános iskolás koromban takarékbélyeget kínáltak a megtakarítások elhelyezésére,^[1] és az iskolai büfé nyújtott még nagy segítséget a fantáziátlan gyerekek pénzköltésének ösztönzésére. Középiskolába kerülvén figyeltem fel egy-két tehetséges osztálytársamra, akiknek napi tevékenységét követve magasabb szintre emelkedett a pénzgazdálkodásom.^[2] A fizetőeszközöknek az egyszerű polgárok körében a megszerzés-megtakarítás-elköltés hármas egységére szűkülő használata ebben az életkoromban bővült ki a rendelkezésre álló tőke hatékony gyarapításának igényével. Korábban a pénzzel kapcsolatos műveletekről nem volt más elképzelésem azon felül, minthogy a rendszeresen kapott apanázst valamelyik közeli kereskedelmi elárusítóhelyen élelmiszerekre költsem.^[3]

A szovjetek uralma alatt megélt legendás szocialista időkben a tej 3 forint 60 fillérbe került, amit a mai árakkal nem érdemes összehasonlítani, de a zsebpénzembe sokszorosan belefért. Különös szerencsémre a tej volt a kedvenc italom, ezért ahogy mások kólát vagy bambit (manapság Fantát) vásároltak szomjoltónak, úgy én fél liter tejért mentem be a Közértbe, amiért egy-nyolcvanat hagytam ott. Játszótéri elfoglaltságaim közepette gyakran megszomjaztam, és rengeteg tejet ittam. Bár megtehettem volna, hogy hazamegyek, és csapvizet töltök magamba, mégis a sarki bolt bevételét gyarapítottam.

Gyerekkoromban más lehetett a tej összetétele a maihoz képest, mert a savó szintje mindig töredéke volt az aludttejének. Napjainkban a megsavanyodott bolti tejekből a feldolgozásnál alkalmazott technológia miatt eleve nem lesz aludttej, de szerencsére az utcánkba rendszeresen betér a "bocis autó", ami a Boci, boci tarka dallamát harsogva megénekelteti a környékbeli kutyákat. Próbaképpen tőlük is vásároltam tejet abban bízva, hogy az nem megy keresztül durva, nagyüzemi eljárásokon, és az elérhető hasznot csökkentő kereskedelmi láncolaton, ezért az egyszerűsített eljárásnak köszönhetően hozzám a tehéntejnek egy kíméletesen feldolgozott, autentikus változata érkezik. Szegény ember vízzel főz - hiányzik a háztartásból a folyadékkromatográf - , ezért a tej vizsgálatának legkézenfekvőbb módját alkalmaztam. Befőttesüvegbe töltve, fel a szekrény tetejére, aztán majd meglátom. Lehangoló, elkeserítő. Megalszik ugyan - ami már jó eredmény az UHT eljáráson keresztül ment tej viselkedéséhez képest - , viszont a savó-aludttej arány nagymértékben eltolódik a savó javára, és ebből a jelenségből vegyelemzés nélkül is következtethetek arra, hogy ehhez bizony jelentékeny mennyiségben vizet adagolnak.^[4]
Nagyon kényelmes és gazdaságos lenne közvetlenül a termelőtől vásárolni. Házhoz jön. Mégsem kérek többet a mozgó tejcsárdából, és erre nyomós okom van. Házilagos eszközökkel nem tudom eldönteni a végtermékből, hogy a profitnövelő vízmennyiséget még üzemi körülmények között, pasztőrözés előtt öntik hozzá, vagy utána. Nem mindegy. Előbbi esetben legfeljebb amiatt kellene aggódnom, hogy esetleg nitrátos vízzel hígítják, és bekékül tőle az aprónép, míg a másik esetben azt kell feltételeznem, hogy az árusítással megbízott dolgozó a ludas. Ekkor azonban már az ő gondosságától függ, hogy a tartályból ügyesen kinyert, és saját zsebre eladott felhasználásra átcsoportosított tejet mivel helyettesíti. Ez vállalhatatlan kockázat.

Annak ellenére, hogy a ma beszerezhető bolti tej összetétele nem fedi teljes mértékben a tehéntejből klasszikus eljárással nyerhető italt, mégis igyekeztem a gyerekeimet rávenni fogyasztására, mert meggyőződésem, hogy az ember vázszerkezetét alkotó csontok és a fogazat minőségére jó hatással van. Soha nem tört csontom, pedig veszélyesen élt fiatalkori időszakom néhány nagy esése indokolhatta volna. A fogazatomat látva pedig minden eddigi fogorvos elsárgult az irigységtől. Nemrégiben elvégeztettem azokat a szükségszerű műveleteket, amikkel jóval nagyobb galibát lehet megelőzni. Azok közé tartozom, akik nem lelkesednek a fogászati beavatkozásokért, mégis rászántam magam, mert jobb félni, mint megijedni. A kezelés után, meglett ember létemre megilletődve kecmeregtem ki a speciális székből, és belesápadhattam a kiszolgáltatott helyzetbe. A doki észrevehetett valamit ebből, mert kedélyesen néhány vigasztaló szót intézett hozzám, amivel igyekezett elterelni figyelmemet a kellemetlenségről:
- Visszaülhet ám még, ha szédül!
- Nem, köszönöm.
- Nem volt kényelmes? Ez az egyik legjobban párnázott fogászati szék a környéken. Egy vagyonba került.
- Nahát! Kár, hogy ilyen gyorsan végeztünk, esetleg eljövök holnap is.
- Nincs rá szükség, magának nagyon jó anyagból vannak a fogai, még az enyémnél is jobbak.
- Ez jó hír.
Közben kivettem a tárcámból néhány nagy címletű fizetőeszközt, és átadtam a dokinak. Ő bedobta a csomagot a határidőnaplójába, és előre mentegetőzni kezdett.
- Aztán ne haragudjon, ha találkoznánk valahol, és nem ismerném meg.
- Nem gond. Lehet, hogy észre sem veszem.
- Nem modortalanságból, hanem egyszerűen nagyon rossz az arcmemóriám.
- Senki sem lehet tökéletes.
- Az arcmemóriám csapnivaló, de a fogmemóriám kifogástalan - mondja a doki.
- Fogmemória? Erről még nem hallottam.
- Pedig van ilyen. Ha az utcán találkoznánk, és maga kinyitná a száját, azonnal megismerném.
Ezen alaposan elgondolkodtam, és aznap a fogászati váróban ritka élményben volt részük az ott ücsörgő, fogfájós embereknek. A rendelőből ugyanis nem a megkínzott ember nyöszörgése, hanem egy kedélyes, nevetgélős kártyapartira emlékeztető hangok szűrődtek ki. A fogmemória fogalmát megismerve a beszélgetés irányt váltott.
- Érdekes. Mióta van magának ez a speciális memóriája? Genetikus adottság?
- Nem, dehogy. Ezt kialakítja a gyakorlat. Rengeteg fogat látok.
- Erről az jutott eszembe, hogy egy nőgyógyásznak vajon milyen memóriája alakul ki a gyakorlatban?
- Hát, nem fogakat nézeget, az biztos.
- Mi van akkor, ha a nőgyógyásznak is rossz az arcmemóriája, és ezt ugyanígy megbeszéli a páciensekkel?
Ezt már a doki sem bírta röhögés nélkül, mert láttuk magunk előtt, amint elképzelt nőgyógyászunk nem ismeri fel kezeltjeit az utcán, akik pedig nem hagyják annyiban. Villantanak egyet, és ezt követően máris felharsan a köszönés: - Kezit csókolom, Kovácsné! Örülök, hogy újra látom...

[1] Az indiánok állítólag kisgyerekkoruktól fogva óvatosan adagolt mérgek hatására válnak immunissá az ellenség méregbe mártott nyílhegyeire, amire európai viszonylatban párhuzamot látok kisgyerekkorom igazán nagy csalódásainak egyikében. Az első általános iskolai év végére összegyűjtött 19 forintnyi takarékbélyegemből nemhogy a hozamot nem láttam, de a tőkéhez sem jutottam hozzá. Ilyen edzettséggel mit nekem bróker-botrány, vagy Buda-Cash ügy? Tarsoly Csaba és a Quaestor? Meg sem kottyan. Bolhacsípés.

[2] Ők iskola után a harkányi piacon a jugóktól (jugoszláv állampolgároktól) farmernadrágokat és quartz-órákat vásároltak összegyűjtött zsebpénzükből, majd ezt a kurrens portékát a kevésbé kalandvágyó, de a divatos és korszerű cuccok iránt fogékony pécsi fiataloknak jelentős haszonnal értékesítették. A kaland abban mutatkozott, hogy gyakran kellett futni a razziázó rendőrök elől, mert akkoriban nem csak a kéjelgésnek üldözték az üzletszerű változatát, hanem a szocialista hiánygazdálkodás mellett megjelenő csempészárukat üzletszerűen felvásárlókat sem kímélte a hatóság. Nem csak rendőrök leselkedtek az üzletelőkre, más veszélyekkel is meg kellett küzdeniük. A felvásárló egyik szemével az esetleg felbukkanó rendőröket kereste, a másikkal pedig az árura és a pénz számolására figyelt. Minél rövidebb idő alatt végbement az üzlet, annál kevésbé fenyegettet lebukás, ezért az üzletek jellemzően villámgyorsan bonyolódtak. Ezek a rafinált jugók kihasználták a feszült helyzetből adódó lehetőséget. Nem egyszer otthon derült ki, hogy csak fél nadrágot (az egyik szárát), vagy ügyesen csomagolt óraszíjat sikerült vásárolni. Tanulságok: 1. a kapkodás hibákhoz vezet, 2. a tanulópénzt meg kell fizetni.

[3] A fizetőeszközök szaporítása mellett középiskolás gazdálkodásom kiegészült a beszerzési források optimalizálásával. Nem drága zsömlét és parizert vásároltam a büfében, hanem a kollégistáktól féláron szerzett kajajegyeket váltottam be a menzán.
Tanulság: a bevételek gyarapítása mellett a kiadások féken tartása is része a helyes gazdálkodásnak. Az ebben szellemben nevelt gyerekek megmenekülnek attól, hogy felnőtt korukban - féktelen költekezésük fedezetének biztosítására - harácsoló politikussá váljanak.

[4] A világ egyik legjobb üzlete a köbméterenként 7-800 forintos vizet tejköntösbe bújtatva, literenként 180-200 forintért árulni. Ennél sokkal macerásabb a 170 forintos cukorból szirupot készíteni, méhekkel föletetni, és a tőlük elvett mézet 1400 forintért árulni. Nagy haszon van még lányok futtatásában, a narkóban, és a fegyverkereskedelemben, csakhogy ezek mind irgalmatlan rizikóval járnak, még a kiemelkedő profithoz mérten is. Ugye, mennyivel egyszerűbb a tejhez vizet löttyinteni?