Annyi minden történt már a világban, hogy a ma embere szinte esélytelen arra, hogy valami újat alkosson. Nem elég a tudás, a tapasztalat, a kreativitás. Ma már szükség van a segítő szerencsére is a felfedezéshez, hogy megtaláljam azt a rést, amit még nem töltött be senki. Vagy ha be is töltötte, akkor nem azzal, amivel most én kísérletezek.

Szerencsés véletlen segítette a hochenheimi egyetem tudósait ahhoz a felfedezéshez, amire évtizedek óta várnak a méhészek. Valaki elfelejtette belekeverni a hatóanyagot a kísérlethez használt oldatba, amitől a méheket gyötrő atkák ugyanúgy elpusztultak, mint ahogy azt korábban a közemberek számára bonyolultnak számító génkezeléstől várták. A módszer így vált egyszerűvé, olcsóvá, ráadásul 100%-os hatékonyságú, ami az eddigi gyakorlat szerint alkalmazott oxálsavas és egyéb durva anyagokkal végzett szerencsétlenkedésről nem mondható el.

Rajtam kísérleteztek már, tehát van tapasztalatom. Tudom, milyen érzés az, amikor gyakorló orvostanhallgatók keresik egy hosszú tűvel az arcüregemet az orromon keresztül. Amikor már csont recseg, és majd' feldöntenek székestül, akkor felfigyel a sikertelenségre az igazi doki. Félretolja a fiatalokat, kezébe veszi a tűt, és azonnal megtalálja a megfelelő rést.
Gyakorlat teszi a mestert. S hogy ki, mivel gyakorol? Hajlam és irányultság határozza meg. Punkciós tű, trombita, zsugorfóliába csomagolt kígyóuborka (hogy utána meg lehessen enni), és a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című regényéből tudom, hogy a fülembe Bábel-halat érdemes dugni idegennyelvek kifogástalan elsajátításához.

Az alkotó ember agyműködése nyilvánvalóan különbözik a fogyasztók/befogadók észjárásától. Sok esetben megfigyelhető, hogy a nagyközönség olyasmire kapja fel a fejét, amivel az alkotó elme nem számolt. Egy friss hír szerint üzemen kívül helyezték egy baden-württembergi vidámpark körhintáját - a kinézete miatt. Ránézésre kiváló mérnöki munkának tűnik, csakhogy egyes elemei olyan alakúak, ami érzékeny lelkű emberekben rossz emlékeket ébreszt.

Nincs új a Nap alatt. Felőlem maradhatna a körhinta jelenlegi formájában, nem bánt az igazából senkit, amíg a jól végzett munka utáni, megérdemelt pihenését önfeledten élvező polgár ki nem esik belőle.

Az alábbi alakzat sem bánt senkit, de erre meg én kaptam fel a fejemet:

Ahogy L alakú épületek együttállásába és a körhinta formájába önkényuralmi jelképeket magyaráznak egyesek, úgy én a weboldal megosztására szolgáló ikonokat összeolvasva hajlamos vagyok rejtett tartalmat felfedezni, amit a weboldal készítője talán nem álmodott bele szándékosan a megjelenésbe. Ennyire nem lehet jó fej. Ha mégis, akkor most piszkosul irigylem, ő meg kezet foghat Geszti Péterrel.
A Dumaszínház honlapjába pompásan belesimulna ez a megosztási szekció, de ahol találtam, az egy komoly vendéglátó vállalkozás. Ha egyszer leesik nekik, hogy mekkora poén díszíti a weboldalukat, akkor nagy valószínűséggel azonnal kérni fogják a változtatást. Ebből is arra következtetek, hogy nem lehet szándékos az elkövetés.
Bizonyosságot persze az adna, ha rákérdeznék, de nem akarom megkérdezni az alkotót, mert ha ennek hatására megváltoztatja a megjelenést, akkor szegényebb lesz a világ. Megvizsgáltam más weboldalakat is "site by bábelhal" jelzéssel. Keresem a változást, a fejlődést, próbálom bejárni a végeredmény felé vezető utat lépésről lépésre. Íme az első lépés, a legegyszerűbb, legősibb tálalása a közismert közösségi oldal hírhedt funkciójának:

A következő lépésben egy Facebook-link "f" betűjével találkozom. A szokásostól eltérő, nem kék színű megjelenítés következetesen végigvonul a webdesigner munkásságán:

Az úton haladva óhatatlanul szembe jön velem az előző két elem kombinációja:

Megjelenik a Twitter-ikon is:

A Google nagyon súlyos tényező, nem lehet kikerülni:

Egyszer csak felbukkan a kanyarban a következő anagramma (némi fantáziával belemagyarázható értelmes jelentés). Együtt van minden, de egyelőre a sorrend tekintetében egy csöppet fejletlen a megjelenés:

Fentebb már bemutattam a fejlődés végső fázisát. Az út végén feltételezésem szerint egy kifejlett tojó látszik:

Vadon élő példányt nem találtam a párjából, de a hím minden valószínűség szerint így néz ki:

A címlapkép részben Seppo Leinonen munkájából való, a másik eleme meg innen származik.