A sajátjukkal? Fenéket! Persze, hogy a máséval. A miénkkel. E gondolatokat olvasva fellélegezhetne a népességnek nagyjából a fele, de ne tegye, mert bizony az övével is verik - átvitt értelemben. Ez mindenkinek fájni fog, kivéve azoknak, akik a másik végén állnak. Rájuk mindenféle jelzőket akaszthatok, de az önzetlenség hiányozni fog ezek közül. Pedig verhetnék magabiztosan a sajátjukkal is, de ezt az áldozatot magukért sem hoznák meg, nemhogy értem, értünk.
A közvilágítás lámpáinak teljesen felesleges és meglehetősen drága cseréje jut eszembe a 2013-ban átadott, és jelenleg csőd szélén álló kutatóintézetről, az MTA TTK-ról. Nekem semmi bajom nem volt az utcai lámpákkal, mások viszont fontosnak tartották cseréjüket. Ki is cserélték korszerű, LED-es fajtára. Mintha divathullám söpört volna végig az országon, aminek következtében hirtelen önkormányzatok tömegeinél született döntés a közvilágítás korszerűsítéséről. Mintha zsinóron mozgatták volna őket, olyan katonás rendben zajlottak az események.
Felnőtt-gyerek viszonylatban rendszerint ez a barátkozós téma, nem az időjárás. Így szegezték nekem a kérdést kiskoromban, amire mindig lelkesen válaszoltam, és rögtön két alternatívát vázoltam fel az érdeklődő felnőtteknek, hogy ne szokványosan alakuljon a beszélgetés.
Megtéveszt az -um végződés, mert latin eredetűnek gondolnám a szót, pedig etimológiája szerint a monosz és a polein (egyetlen és eladni) görög szavakból ered. Mindig is léteztek élelmes kereskedők és szolgáltatók, akik nem bízták a véletlenre forgalmuk alakulását, és ennek érdekében kizárták a piacról versenytársaikat. Egy ilyen helyzet kialakításának elsődleges célja általában nem az átlagember érdekeinek védelme.
Az emberélet kioltásának civilizált tilalmával szemben dolgozik a durvább esetek kezelésében hatósági közeg igénybevételére kényszerített, ennél fogva eltunyult polgárok ügyetlensége. Aki abban a hiszemben nőtt fel, hogy szolgálják és védik - ami mögött mifelénk nem áll valós tartalom, mert ez a szólam csupán a "we serve and protect" fantáziátlan, nyugatmajmoló tükörfordítása - , azt felkészületlenül éri a felismerés, hogy magát kell megvédenie. A polgár egyszer csak rádöbben, hogy nem ismeri a megfelelő és arányos módszereket: nem igazán profi ebben az erőt, bátorságot, helyes döntések villámgyors meghozatalát és nagy gyakorlatot igénylő műfajban.
Egyelőre, mert a másodfokú eljárás még hátravan. A "fagyállós" gazda ügyében született elsőfokú ítélet órákig tartó indoklásának végén a bírónő "erkölcsileg teljes mértékben osztozik a vádlott felháborodásában", de ehhez sajnos hozzáteszi a széplelkek ismerősen csengő bölcsességét, miszerint "a rossz ellen nem lehet rosszal harcolni".
Az olvasó vérmérsékletétől függően csalódás vagy fellélegzés lehet a következménye annak a vallomásnak, hogy nem illegális tevékenységgel, és nem nagy kockázatot vállalva jön össze ennyi. További adalék, hogy pénz igazából nem mozog, ezért sem irigykednie, sem szégyenkeznie nem kell senkinek amiatt, hogy nincs ilyen erős jövedelemtermelő képessége. Nem véletlen az idézőjel, mert csupán arról lesz szó a szolgáltatók és a naiv ügyfél embert próbáló kapcsolatáról szóló történetben, hogy a címben szereplő összeget nem kell kiadnom feleslegesen. Azért gondolom feleslegesnek, mert nem kapok érte semmi olyat, amivel eleve nem rendelkezem, vagy amiből tartalékra lenne szükségem.
Ennyi pénz egy szerény sorsú magyar embernek akár egy havi jövedelmét is kiteszi, ezért óradíjként vitathatatlanul kiemelkedő. Férfiként írom ezt, mert ha nő lennék a nem finnyás fajtából, és szerepelnék a mostanában megpiszkált, kerítéssel és kitartottsággal vádolt Répás Lajos listáján, akkor egy nagyságrenddel nagyobb óradíjat is felszámíthatnék az igényes kuncsaftoknak.
Nagyon röstellem, de a blog.hu-n képtelen vagyok az elképzelésemnek megfelelő formában tálalni a cím alá szánt tartalmat, ezért ezt a cikket kivételesen nem ültetem át ide az eredeti helyéről. A tüköroldal így egy fokkal homályosabb ugyan, de vaknak távolról sem mondható.
Feleségem nagy keserűségére, hosszú évekig vétóztam meg a konyhai, gázüzemű sütő használatát. A helyiség "levegőjébül veszi ki a zokszigént",[1] és csípi a szememet az égéstermék, ami ennek tetejébe még büdös is. Az pedig különösen aggasztó, hogy e káros hatások egy töltött kacsa sütésekor órákig gyötörnének, de még az egyszerű kuglóf is közel egy órát sül. Erre a kínomra sokáig a sütéssel járó ételkészítési technológia mellőzése jelentette a megoldást, miközben tudtam, hogy álláspontom hosszútávon tarthatatlan, mert az univerzálisnak kikiáltott mikró mégsem alkalmas mindenre.
Közember elkerülhetetlenül találkozott a hírrel, miszerint a Ludwig Múzeum és az Élet és Irodalom közös pályázatán díjat nyert a vele néhány napja világnézetileg összekülönbözött ismerőse. Az immáron Díjazott ismerős nem magánlevelezésben, hanem nyilvános Facebook hozzászólásban adott hangot Közember véleményétől eltérő nézeteinek, fogalmazott meg kritikát Közember gondolatairól, és ugyanitt hirdette ki barátságuk végét. Így vált közkinccsé, ezért nem okozhat gondot, ha itt is megjelenést biztosítok az igazán tanulságos eszmecsere betű szerint átemelt, anonimizált változatának. Lássuk tehát egy irodalmi díjas budapesti, és egy átlagos, vidéki magyar polgár nem szégyellt gondolatait: